Na, ez inkább az én stílusom!

Zinczy kalapot kért!

Útmutató - nem csak - anyakönyvvezetők részére !

Marilyn Manson avagy kinél mi veri ki a biztosítékot?

Nálam egyértelműen ez az aljas lélektolvajlás és lélekgyilkosság , amivel és ahogy az első videón kábítják a kicsiket. Ez a botrány, nem pedig mindennek az abszurdig elvitt feketeparódiája! Egyébként - ahogy hallom és olvasom - Marilyn Manson nem ifjú szüzeket, hanem csokit, rágót és gumicukrot kért az öltözőjébe... a soproni VOLT Fesztiválon.

Pina Bausch ma reggel ránk hagyta a művészetét.

Manó - avagy Man, Ó ! Kinek a barlangja?

Elefánt Eduárd nagyon izgatott volt. A hegycsúcs közelében talált egy helyes kis barlangot. Hogy tetszene ez Terinek! - gondolta. - Neki adom ajándékba.

Amikor Egér Elemér megtudta, hogy Terinek saját barlangja van, ő is akart egyet. Így aztán a három barát elindult barlangot keresni Elemérnek.
- Nagy barlangot szeretnék, amiben lakni is lehet! - kiáltotta Elemér. - Milyen mulatságos lenne... Zsupsz!
- Hova tűnt Elemér? - kérdezte Eduárd és körbefordult.
- Itt vagyok! - kiáltotta egy hang. És Elemér kidugta a fejét a bokrok közül. - Megtaláltam a barlangomat. Elemér nagyon büszke volt a barlangjára. Moha bélelte belül, ez még barátságosabbá tette.

- Most már csak Eduárdnak kell találnunk egyet! - kiáltotta Teri. - Mindegyikőnknek külön barlangja legyen! - erősködött Elemér is. - Hm... Azt hiszem, én inkább majd meglátogatlak titeket - mondta Eduárd.

Eduárd nem akart még egy barlangot keresni, kint akart maradni és élvezni a napsütést. Leült egy füves dombocskára és maga elé bámult. Hirtelen egy lyukat vett észre a lábánál. Nem túl nagy lyukat, de olyat, amiben ezt-azt tartani lehetne. Éppen jó lenne az uzsonnás dobozomnak - gondolta, miközben fogott egy botot és bedugta a lyukba. Nem érte el az alját.
- Gyertek, nézzétek, mit találtam!
- Ez nincs akkora, mint egy barlang - mondta Elemér.
- Elég kicsi - mondta Teri. Eduárd egy picit mérges lett.
- Tudom, hogy nem túl nagy - mondta. - DE, - és előrehajolva bekiáltott a lyukba:
- EZ AZ ÉN BARLANGOM!
- EZ AZ ÉN BARLANGOM! - dübörögte egy hang a hegy mélyéből.
- Mi volt ez? - rebegte Teri.
- Nem tudom - kiáltotta Elemér, és három lépést ugrott hátrafelé.
- Próbáljuk meg újra.
- EZ AZ ÉN BARLANGOM! - kiáltotta Eduárd. És a hang a hegy mélyéből másodszor is feldübörögte: - EZ AZ ÉN BARLANGOM!

- Egy manó! - kiáltotta Teri.
- Ez csak egy manó lehet! És úgy elfutottak, ahogy a lábuk bírta.
- Biztos, hogy manó volt - lihegte Elemér. - És mi felbosszantottuk.

- Mi az a manó? - kérdezte Eduárd. - Milyenek a manók? Veszélyesek? Teri és Elemér se tudta.
- Meg kell kérdeznünk valakitől! - mondta Teri.

Elsőként Víziló Vilmát kérdezték.
- Csak nem egy manót találtatok? - mondta. - A manók a kertek leggonoszabb kártevői. Kiássák a répát, ellopják az uborkát, és kitépik a paradicsompalántákat. És azt hiszitek, hogy legalább megeszik, amit ellopnak? Dehogy! Beleharapnak, és máris tépik-lopják a másikat!

Aztán Rozmár Rezsőbe botlottak.
- A manók nagyon erősek - mondta. - De nincsenek tisztában az erejükkel, ezért sok bajt okozhatnak. Ha egy manó kievez egy csónakkal, egykönnyen eltörheti az evezőt és kirúghatja a csónak fenekét. Úgy hallottam, amikor már idősebbek, elég kedvesek. Szeretik, ha mesét olvasnak nekik.

Macska Malvin volt a következő, akit megkérdeztek.
- A manók a legporosabb, legpiszkosabb teremtmények a világon - mondta Malvin. - Be kell fognod az orrodat, olyan bűzt árasztanak. Egy csésze kávét sem adhatsz nekik, mert kiöntik a padlóra és belelépnek. Fúj! A lábuk undorító, mocskos és ragacsos!

Bárány Bori viszont egész mást mesélt róluk.
- Én szeretném, ha jönne egy manó, és itt maradna velem. Sütnék neki a finom süteményemből, az ölembe ültetném és simogatnám. Ó, én nagyon szeretem a manókat, olyan puhák és úgy oda tudnak bújni az emberhez.

- Mindenki mást mondott a manókról! - kiáltott fel Eduárd.
- Szerintem - mondta Elemér - nekünk kell kiderítenünk, hogy milyenek. És a három barát visszatért a hegyre. Elsőnek Elemér nézett bele a lyukba.
- Pont olyan, mint egy egér - mondta. De Eduárd szerint elefántra hasonlított.
- Nem, ez egy kedves kis nyuszi - mondta Teri. És most egy kő esett a lyukba. PLACCS! - Ó! - mondta Elemér, Eduárd és Teri egyszerre.

Rájöttek, hogy a manó hangja visszhang volt, és az arca az ő tükörképük egy tócsányi vízben. Elkezdtek nevetni, és nevettek, nevettek... Hirtelen vidám manónevetés hangzott föl a hegy mélyéből.

A hegyi manó (Eduárd és barátai Fabulandban)
Írta: Elin Bing ; Fordította: Vekerdy Tamás

Javaslat cigarettareklámra...

Disznólábra csigavér!

Na kérem! Az imént, itt a hátam mögött meg lettek szólítva a csigák!

Orbán V. Dávid I. felvetésére, hogy a jobboldalnak össze kéne fognia az erősödő szélsőjobb ellen, azt bírta-merte válaszolni, hogy Magyarországon márpedig nem kell félni sem a szélsőjobbtól, sem a szélsőbaltól. Legalábbis addig nem, amíg őket itt látjuk magunk körül, magunk mellett. Őket, mármint a fideszt.

Hát én kérem, azon nyomban mögém, körém és mellém néztem (basszus, magam alá elfelejtettem) , de bizony, itt nem állt nemhogy egy citromsárga fideszes, de egy nyamvadt rózsaszín szoci sem, de még egy sápadt, szárnyaszegett szadeszos sem! ( Na nem mintha bármiféle félelem is szorítaná a tarkómat!)

E közben O.V. (akiről már anno lerítt, hogy kiütötték belőle az elegáns-gént , a többiről nem is beszélve) egy több mint ízléstelen felkiáltással fejezte be az ő épületes védelmi beszédét - a védelmi pénzről, e védelem áráról, az elvárt és/vagy kierőszakolt ellenszolgáltatásról persze egy szót sem ejtve -, mégpedig imígyen: Szóval csigavér!

Bravó! - jutott eszembe azonnal: disznólábra csigavér! Aztán rögvest dalra is fakadhatnánk hogy: magyar gyerek elvágta, magyar gyerek gyógyítja! Csak hát nem síppal, dobbal, nádihegdűvel - hát miféle hülyeség ez! - hanem csigavérrel!

Csak ne zengene a fülemben még mindig olyan élesen O.V. dörgedelmes hangja, amint minden harmadik mondatába beleszövi, belehímezi, -hámozza - szép sötét bordó sormintaként - hogy idegenszívű!

Szóval a strófa így lesz/lehet majd teljes: ... magyar gyerek elvágta, magyar gyerek gyógyítja csigavérrel, csigavérrel, szívvizsgáló MRI-vel, csigavérrel!

Nyaralás 2009 kipipálva!

Gyorsan elküldtem a családot nyaralni, hogy ebben a témában is legyen mit kipakoljak elétek!

Felhívás egy kis gondolat-mosogatásra.

Fiatal, harmincas nő mondja a magáét a rádióban. Napirenden a kimeríthetelen mitől férfi a férfi, és mitől nő a nő kérdésköre.

- Diplomás, sikeres nő vagyok. Van házam, autóm, karrierem, de nincs mellettem férfi. Szerintem az a baj, hogy a nők - mint én is - ma már mindent meg tudnak teremteni maguknak, mindent, amit a biztonságérzetük megkíván. Pedig ez a férfiak dolga lenne. És akkor én is lehetnék igazi nő, akinek a férfi jelenthetné a biztonságot. Csakhogy a férfiak megijednek attól, hogy mindezt már a nők, maguk is képesek megteremteni, méghozzá nélkülük. Ezért aztán anyámasszonykatonái, gyöngék és impotensek lesznek.

- De kérem, milyen az igaz nő? - kérdezi egy másik, szintén sikeres, diplomás hölgy.

És most egy férfi válaszol.

- Az igazi nő, az olyan, mint amikor nőket látunk táncolni. Na, az az igazi nő! Az, akiből belülről sugárzik az öröm, amivel nekünk mindig örömet tud szerezni.

És akkor álljon itt egy szakember megjegyzése is:

- Kérem, a mosogatás, az mosogatás. Mosogatni pedig mindenki tud. Férfi is meg nő is. Csak mindenki másképpen.

Hát, kérem! Ez a kis részlet - mert volt ez még tovább is, beszélt itt még több férfi és több nő, és több szakember is - pontosan tükrözi azt a középkort ( ha nem kőkorszakot!), ami - a felszabadult, emancipálódott nők sikerességi potenciáljainak dacára - a honi emberekben, férfiakban és nőkben a mai napig él.

Szegény gyermekeink!

A tiszta beszéd és/vagy az ő halála!

Állítás: A tiszta beszéd: fogalom (a tárgy saját személyes énje) nem más, mint gondolati formában megjelenő léttartalom. (Hegel)

Kérdés: De hogy is állunk napjainkban a tiszta beszéddel (és írással, cselekvéssel)?

Állítás: „A bonyolultból, az összetettből, a differenciáltból mint idegen és kellemetlen, szellemileg terhes, túlságosan nagy értelmi erőfeszítést kívánó állapotból való visszatérés/visszahúzódás vágya az egyszerűbe, az otthonosba, a meghittbe napi szintű és napi szinten ki is elégített igény a modern társadalmakban.

Az infantilizáló - a szabadságra ítélt szerencsétleneket pár órára vagy napra boldogan cumizó csecsemőkké, Földi Paradicsom-utánzatok boldog henyélőivé, orgiasztikus közösségekben eksztatikusan vonagló törzsi vadakká átalakító - tömegkultúra megvásárolható élményformáiban elsősorban a „szükséges regressziónak" ezt a tömeges piaci kereslet formájában jelentkező igényét elégítik ki. Pláza-áruházak és wellness-szállodák mesterséges paradicsomai, az „annyit eszel, amennyi fér beléd" alapelvére épülő étteremláncok mint a népi utópiák „eszem-iszom-országainak" piaci megvalósulásai, az élményvallások, az élménytudomány, a szex- és katasztrófaturizmus, a szappanoperák végeláthatatlanul tekergő folyama a néptelevíziókban, a kukkolóshow-k, a túlélőjátékok, a vallási szekták, az ezotéria-ipar, az asztrológiai és angyaltani cégek szolgáltatásai, motorosok törzsi felvonulásai, kupak-, matrica-, márka-gyűjtő mozgalmak, össznépi televíziós részvétel az aznapi semmiben, internetes chatelő-fórumok szellemi és még inkább indulati önkielégítési orgiái - mindez együttvéve a mediatizált élménytársadalmat mélyen átható, többé-kevésbé erős regressziós szükségletek folyamatos, üzletszerű kielégítésére szolgál.
A lényeg a megszabadulás saját létezésünk, saját világunk terhétől, a felnőtt emberhez méltó szabadság és felelősség, a lesújtó és prózai igazság terhétől.” (Szilágyi Ákos)

Állítás: „Az öntudatos lét jellemzője, hogy fogalmilag is képes megragadni, elvont gondolkodás tárgyává tenni a saját magatartását. Ennek az önismeretnek pedig a központi mozzanata éppen az etikai reflexió. Mert aki képes ilyen - reflektált, objektív - viszonyt kialakítani a saját választásaihoz, csak az tud majd megérteni más, az övétől különböző életformákat és meggyőződéseket. Az ilyen emberre mondjuk, hogy szabad – választja sorsát, s nem csupán elszenvedi az adottakat. Döntéseinknek tehát közölhetőknek és mások számára érthetőknek kell lenniük. Ehhez pedig rendelkeznünk kell azzal a tudással (fogalmakkal, érvkészlettel, bizonyítási eljárások ismeretével stb.), amelynek segítségével indítékainkat és értékválasztásainkat egymással meg tudjuk osztani.” (Lányi András)

Itt a kezem, nem disznóláb!

Régen, ha két ember megegyezett valamiben, kezet fogtak, s így szóltak: Itt a kezem, nem disznóláb! Miért éppen disznóláb? Ezt bizony jó lenne tudni!

Régen egy pisztolyt neveztek disznólábnak. Olyan volt a formája, mint a malac lábának. A pisztoly kicsi volt, elfért az ember tenyerében.

Amikor két ember találkozott, tudni akarták, van-e fegyver a másiknál. Így szóltak: Itt a kezem, nem disznóláb!, s kezet fogtak egymással. Ez azt jelentette: Jó barát vagyok, nincs nálam fegyver.

A kézfogást ma is békés üdvözlésre használjuk. Ha pedig disznólábat akarsz látni, irány a múzeum!

Hát ezt kérem, elkiabáltuk, de nagyon!

Egy másik élet!

Valahol, egy istenhátamögötti kis falu idős lakóját kérdezi a riporter.

- És tessék mondani, focipálya is van itt?
- Pesze hogy van, aranyoskám - válaszolja a bácsi.
- Na és csapat, csapatuk van-e? - kérdez tovább a riporter.
- Hajaj, angyalom, persze hogy van csapatunk ! - harsogja vidáman az öreg. Méghozzá olyan, hogy nem esik ki, mert az utolsó!

A kegyetlenségről

Azt hiszem soha nem lehet felesleges - mert sajnos mindig aktuális - a kegyetlenségről való gondolkodás. A kegyetlenségről, ami nem más mint maga a félelem, félelem a titokzatostól, félelem a vereségtõl, félelem a haláltól. A félelem pedig kegyetlenséget szül, kegyetlenséget, ami nem csak szadizmus és vér.

Sokak szerint a kegyetlenségért, az agresszióért a belső és/vagy külső korlátok mennyisége és mineműsége okolható . Kvázi csökkenteni kell a korlátokat, hogy minél kevesebb akadállyal kelljen a az embereknek szembenézniük. Ettől majd mindenki boldogabb lesz, hiszen kevesebb kudarc lesz, amiért is csökkenni fog az agresszió, az önmagunkkal és a másokkal szembeni kegyetlenség, és az ezek elfojtásából fakadó betegségek száma is.

Ám kiderült, hogy ez így mégsem működik. És vajon miért nem? Mert ez is egyfajta megmerevedett , a dolgokat csak egy oldalról történő megközelítés. Hiszen a problémát szinte minden esetben az állandó egyensúlyvesztésben való létezés jelenti. Ugyan az élet egyenlő a mindenkori egyensúlykereséssel - az időszakos egyensúlyvesztések és egyensúlyba kerülések állapotainak váltakozásával - de amikor az ember huzamosabb ideig az egyensúlyvesztés állapotában kénytelen létezni, méghozzá úgy, hogy semmiféle feloldási, megoldási lehetőség nem áll a rendelkezésére , hát megvadul. De bizony megvadul akkor is, ha - Kunderától lopva - a lét elviselhetetlenül könnyűvé válik a számára, ha ebben az elviselhetetlenül könnyű létben kell huzamosabb ideig léteznie.

Oscar Wilde Salome-ja is valami hasonlóról (is) mesél nekünk. E mű a vallásos hagyományon alapuló Salome-történetből indul ki. Josephus Flavius, az ókor egyik legmegbízhatóbbnak tekintett történetírója szerint e történet csak részben igaz. Annyi, hogy Heródes valóban kivégeztette Keresztelő Jánost, - de nem Salome kedvéért - mert attól tartott, hogy ennek a férfiúnak a tekintélye, akire úgy látszik, mindenki hallgatott, a népet még majd lázadásba kergeti; ennélfogva jobbnak tartotta még idejében eltenni őt láb alól, mintsem hogy valami fordulat következzen be...

Heródiás lánya több okból sem táncolhatott Heródes előtt - egyrészt azért, mert valószínűleg nem élt Heródes környezetében, másrészt azért, mert már ő is benne volt a korban, harmadrészt azért, mert ez borzasztóan illetlen viselkedés lett volna ilyen jó házból való úrilány részéről - még az sem lehetetlen, hogy az ő feje bánta volna az esetet. Ismert viszont a görög irodalomtörténet már az i. e. V. századból származó olyan legendát, amely táncáért emberéletet követelő balerináról szól - már Hérodotosz utal erre, mint ahogy később Cicero és Seneca is.

De akárhogy is, Keresztelő Jánosnak a tőle, az általa mondottaktól való félelem volt a veszte. Heródesnek az egyensúlyvesztettségben való folyamatos léte, aminek következményeként a félelem, a szorongás, az önvád, a bűntudat, stb. mind-mind leírható.

Maslow mondja, hogy mai ismereteink szerint az ember belső természete nem tűnik belsőleg meghatározott módon, elsődlegesen vagy szükségszerűen gonosznak. Az alapszükségletek (a létfenntartás, a biztonság és veszélymentesség, a valahová tartozás és a szeretet, a tisztelet és az önbecsülés, valamint az önmegvalósítás szükségletei), az alapvető emberi érzések és az alapvető emberi képességek vagy semlegesnek, premorálisnak, vagy egyenesen jónak tűnnek.

A rombolás, a szadizmus, a kegyetlenség, a rosszindulat stb. a jelek szerint messze nem belülről fakadók, hanem, úgy tűnik, csak a belső szükségleteink, érzelmeink és képességeink frusztrációja ellen adott ellenséges reakciók. Sem a harag, sem a félelem, sem a lustaság, sem a tudatlanság nem rosszak önmagukban. Természetesen ezek vezethetnek és vezetnek is gonosz viselkedéshez, de nem szükségszerűen. Az ilyen eredmény nem belsőleg meghatározottan szükségszerű. Az emberek természete korántsem olyan rossz, mint amilyennek eddig gondolták. Valójában azt mondhatjuk, hogy eddig elég szűkmarkúan mérték fel az ember természetének lehetőségeit.

Így csillaghullás idején...

Meggyőződésem, hogy nincs az a párt, amelyik bárkinek a sorsát is megválthatná.

Peter Mair politológus szerint az európai pártpolitika erőteljesen a kartell-pártosodás irányába indult meg.

A pártok a politikailag kisajátítható társadalmi és gazdasági erőforrásokat felosztják maguk között. Így válik a hatalomért folytatott versenyük valójában álversennyé .

Nem tesznek egyebet, minthogy ugyanazokat a forrásokat egymás között - egyenlőtlenül, de - újraosztják . És ebben a játéktérben - mivel alapvető érdekük így kívánja - csak egymást óhajtják benntartani , újakat pedig nem beengedni. Sok politológus megegyezik abban, hogy a magyar pártrendszer kifejezetten megfelel ennek a leírásnak.

És akkor górcső álá lehet venni a népek tudatosságának, tájékozottságának, szociális és állampolgári kompetenciáinak a helyzetét, alakulását is.

A politikai pártok és demokrácia: Milyen típusú jövő?

SZEMÉT!

Azt csicsergik a média verebei, hogy egyes városatyák és kerületi atyafiaik azon törik a fejüket - mit törik, már kész tervezetekkel is előrukkoltak -, hogy a hatalmi körzeteikbe tévedt hajléktalanoknak, illetve egyéb, arra rászoruló, nyomorba süllyedt honfitársainknak a törvény erejével megtiltják a kukákban való turkálást, az azokban fellelhető, számukra az életben maradáshoz nélkülözhettetlen holmik, élelmiszerek(!) összegyűjtését. Továbbá, komoly büntetéseket is kilátásba kívánnak helyezni. Minderre az indok az, hogy e szerencsétlen sorsú emberek, e speciális kutakodás után nem takarítanak össze a már átnézett és átvizsgált kukák körül.

Milyen érdekes, nem? Csak tessék végignézni a városok, a kerületek utcáin, szétnézni a közparkjainkban, a ligeteinkben, nota bene a buszmegállók környékén! Ott kérem, nem a hajléktalanok dobálják szanaszét a cigarettacsikkeiket, a maradék hamburgereiket, hanem a kulturálatlan utcán bagózók és utcán zabálók! A hajléktalanok pont, hogy rendre összeszedik ezeket, hiszen másként képtelenek szert tenni rájuk.

Mégis! A városi vezetőknek és kerületi atyafiaknak egyszerűen kevés a kurázsijuk ahhoz, hogy megbírkózzanak a szemetelés problémájával. Képtelenek megoldani, képtelenek elérni hogy az utcán járó-kelő hajlékos és egyébként tehetős (a hajléktalanokhoz képest mindenképpen) népségnek végérvényesen elmenjen a kedve a szemeteléstől, a mások lába elé való turhálástól, a körúti fák oldalbahugyozásától, stb. Tessék csak jobban figyelni késő este, avagy éjszaka hazajövet a moziból, a színházból, a táncikálásból vagy a kocsmázásból!

Mit tesz ilyenkor a tehetelen és impotens városvezetés és kerületi atyafiaik? Ráveri a cinket a hajléktalanokra! Hogy aztán ezen szemetelő hajlékosoknak, kulturálatlan utcán bagózóknak és utcán zabálóknak - ahelyett, hogy végre moderálnák magukat - legyen majd kire mutogatniuk, álságos módon bűnbakot képezniük, tiltakozniuk, önfényező és öndicsérő szólamokkal betölteni a napfényes utcákat és tereket, hogy aztán a naplementét követően, az éjszaka leple alatt - avagy ha éppen senki nem néz oda - ugyanúgy maguk mögé dobják a taknyos papírzsebkendőjüket, az üres mekis zacskóikat és az elhasznált békávéjegyeiket, stb. mint annak előtte.

Figyelem! Innen kérem, már csak egy lépés a hajléktalanokat a hajlékosoktól elválasztó drótkerítés kifeszítése, mely kerítésen félméterenként ott lifeg majd egy-egy figyelmeztető táblácska:

A HAJLÉKTALANOKAT ETETNI SZIGORÚAN TILOS !

A mellébeszélésről avagy jobb később mint soha !

A kérdések nyomán fény derülhet olyan tényekre, amelyek gyengítik a válaszoló álláspontját. Ha a válaszoló tisztában van ezzel, megpróbálhat kibújni a válasz alól. Ha azonban megtagadja a választ, nyíltan megsérti a kérdés-válasz dialógus szabályait, amivel jogos gyanút ébreszt álláspontjával kapcsolatban. Ezért úgy tesz, mintha válaszolna, de valójában nem válaszol, vagyis mellébeszél. A mellébeszélés a racionális vita szabályainak megsértése: aki így tesz, lemond az igazság vagy a legjobb álláspont megtalálásáról. Hogy könnyebben felismerhessük, az alábbiakban áttekintjük pár gyakori fajtáját.

A kérdés szándékos félreértése

A kérdések nem légüres térben hangzanak el, hanem egy beszélgetés kontextusában. Pontos értelmük ezért nagymértékben függ a kontextustól.

"Miért ment Géza Párizsba?" - Vegyünk két különbözõ kontextust. (1) Arról beszélünk, hogy jövõ héten fontos megbeszélést tartunk, melyen Gézának okvetlenül részt kell vennie. Csakhogy, mondja valaki, nem fog eljönni, mert Párizsba ment. Ekkor az a kérdés: miért ment Párizsba, ahelyett, hogy itt maradt volna. (2) Arról beszélünk, hogy abban a témában, amelyen Géza dolgozik, London nyújtja a legjobb körülményeket. Ilyen elõzmények után a kérdés az, hogy miért ment Párizsba, ahelyett, hogy Londonba ment volna.

Ha valaki nem akar megválaszolni egy kérdést, megteheti azt, hogy tudatosan figyelmen kívül hagyja a kérdés kontextusát, s olyan választ ad, amely egy másik kontextusban megfelelõ volna, de az adott esetben nem az.

Willie Stuttont, a legendás bankrablót, egyszer arról kérdezték, hogy miért rabol bankot. "Mert ott van a pénz" - válaszolta. - Ez jó válasz lehetne egy kisgyerek kérdésére, aki nem tudja, mi az a bankrablás. Szintén jó válasz lehetne egy másik rabló kérdésére, aki arra kíváncsi, hogy Stutton miért nem a sokkal kevésbé védett benzinkutakat fosztogatja. De mi, akik sem kisgyerekek, sem rablók nem vagyunk, azt szeretnénk tudni, hogy Stutton miért követ el bûncselekményt, ahelyett, hogy tisztességes munkából élne.

A szándékos félreértés a válasz megtagadásának kendõzetlen formája. Gyakorlatilag kizárt, hogy a kérdezõ, vagy a hallgatóság elfogadja válasznak. Azonban mégis különbözik a válasz explicit megtagadásától. Aki azt mondja, "Erre a kérdésre nem vagyok hajlandó felelni", nyíltan megtagadja az együttmûködést. Aki szándékosan félreérti a kérdést, kinyilvánítja együttmûködési hajlandóságát, de egyúttal arra kéri a másikat, hogy ne forszírozza az iménti kérdést. Ezzel függ össze, hogy a szándékos félreértések gyakran szellemesek. A félreértõ, válasz helyett, egy poénnal fizeti ki a kérdezõt vagy a hallgatóságot.

A szándékos félreértés azért nem válasz, mert nem illeszkedik a beszélgetés folyamába. Ha a mellébeszélõ meg akarja téveszteni a kérdezõt vagy a hallgatóságot, vagyis azt akarja, hogy elhiggyék, hogy választ kaptak, másképp jár el. Valami olyasmit mond, ami szorosan kapcsolódik a beszélgetés tárgyához, csak éppen nem válaszolja meg a kérdést. Ennek három fõ formája van.

A kérdés kommentálása

Miután a kérdések nem légüres térben hangzanak el, a mellébeszélõ válasz helyett kibonthatja a kérdés tartalmát. Például

• hangsúlyozhatja a kérdés fontosságát
• rávilágíthat a kérdés motivációjára
• elmagyarázhatja a kérdés elõfeltevéseit.

"Igaz-e, hogy az egészségügy hiányát úgy kívánják orvosolni, hogy egyes, eleddig ingyenes szolgáltatásokat fizetõssé tesznek?" - "Valóban ez a legfontosabb kérdés. Tény, hogy a társadalombiztosítás hiánya hosszú távon nem finanszírozható. És a hiányt valóban csökkenthetnénk úgy, hogy a szolgáltatások terhét részben a lakosságra hárítjuk. Másfelõl, az egészségügyi szolgáltatok többségének ingyenessége olyan érték, amelyhez feltétlenül ragaszkodnunk kell. Az állampolgárok nem kevés adót és járulékot fizetnek. Ezért joggal várják az államtól, hogy biztosítsa az egészségük megõrzésének és helyreállításának feltételeit."

Aki így felel, tanúsítja, hogy érti, mirõl van szó. A helyes megértés valóban szükséges a válaszhoz. A válasz azonban hiányzik.

További információk közlése

A mellébeszélõ a beszélgetés tárgyáról beszél. Csupa olyasmit mond, ami fontos a tárgy jobb megértéséhez. Ennek során új információkat is közöl. A kérdezõ és a hallgató ezért tényleg megtud valamit. Csak éppen a választ nem tudja meg. Ilyen lehet például

• az okok, az elõzmények, a lehetséges következmények ismertetése
• a helyzet értékelése és összehasonlítása más helyzetekkel
• adatok és összefüggések bemutatása.

"Igaz-e, hogy az egészségügy hiányát úgy kívánják orvosolni, hogy bizonyos, korábban ingyenes szolgáltatásokat fizetõssé tesznek?" - A válaszba beleszõhetõ a következõ: "Látnunk kell azt is, hogy a hiány nem feltétlenül azt mutatja, hogy az egészségügyi kassza rosszul gazdálkodik. Mindenképpen szerepet játszik benne az orvostudomány fejlõdése. Az új és hatékony gyógyszerek elõállítása dollármilliárdokba kerül. Ezt valakinek ki kell fizetnie. Hasonlóképpen áll a dolog a diagnosztikai eszközökkel. Ma már a beteg elvárja, hogy megröntgenezzék, hogy laborvizsgálatokat végezzenek. És teljesen igaza is van. Ebbõl pedig adódik egy további szempont. Bár az egészségügyi ellátás olyan értelemben szolgáltatás, hogy valakinek meg kell fizetnie az árát, nem úgy viszonyulunk hozzá, mint egy szokásos szolgáltatáshoz. Ha sok pénzünk van, drága étterembe megyünk, ha kevés pénzünk van, olcsóba, ha pedig még kevesebb, egyáltalán nem megyünk étterembe. Az egészségügyi szolgáltatásokról azonban nem vagyunk hajlandóak lemondani, és ragaszkodunk a legmagasabb színvonalról. Ami érthetõ is, hiszen az egészségünkrõl van szó."

Ez mind szorosan kapcsolódik a beszélgetés tárgyához. Ha valaki nincs tisztában az elmondottakkal, aligha lehet védhetõ álláspontja a hiány csökkentésének módjáról. Csak éppen az nem derül ki, hogy a válaszoló mit szándékozik tenni.

Túl általános válasz

A mellébeszélõ ténylegesen mond valamit a kérdésrõl, de sokkal kevesebbet a szükségesnél. Szemléletesen ezt a következõképpen gondolhatjuk el. A kérdés meghatározza a válaszként lehetséges információk körét. A jó válasz ezt a kört egyetlen elemre, vagy elemek kicsiny csoportjára szûkíti. Aki túl általános választ ad, szûkíti a kört, de nem szûkíti le eléggé. Az ilyen mellébeszélésnek két fõ módja van:

• általánosságok közlése, homályos fogalmak használata
• a válasz megállapításához szükséges szempontok taglalása (milyen lenne a jó válasz, milyen alternatívák vannak, milyen hibákat lehet elkövetni)

Lássunk egy-egy példát.

"Hogyan alakult a munkanélküliség az elmúlt két évben?" - "Valamelyest emelkedett, ez azonban nem függetleníthetõ teljesen a szokásos, éven belüli ciklikus változásoktól."

A válasz kizárja a radikális javulást és a radikális romlást, de minden más lehetõséget nyitva hagy. A "valamelyest emelkedett" kifejezés pontatlan. Adatokra lenne szükség. Az ezt követõ megállapítás nyilván igaz: az aktuális számok az éven belüli ciklikus váltakozást is kifejezik. De hogyan befolyásolja a jelenlegi számokat a ciklikus váltakozás: növeli, vagy csökkenti? És ha leszámítjuk ezt, mi a tendencia?

"Igaz-e, hogy az egészségügy hiányát úgy kívánják orvosolni, hogy bizonyos korábban ingyenes szolgáltatásokat fizetõssé tesznek?" - "Mindenképpen végleges megoldásra van szükség. Az nem megy, hogy évrõl-évre hol innen, hol onnan csoportosítunk át forrásokat. Strukturális változtatások kellenek. Az egészségügyi ellátások egész rendszerét, és a teljes finanszírozási szerkezetet radikálisan újra kell gondolnunk. Ennek természetesen részét fogja képezni annak megvizsgálása, hogy milyen lakossági hozzájárulásokra van szükség. Ugyanakkor figyelemmel kell lennünk a lakosság teherviselõ-képességének korlátaira is. Ezért a problémát nem egyetlen intézkedéssel fogjuk orvosolni, hanem egy komplex intézkedéscsomaggal. Ennek során tekintetbe vesszük, hogy mennyiben van lehetõség többletforrások bevonására. Megvizsgáljuk, hogy milyen szervezeti átalakítások és eljárási rutinok révén csökkenthetõ az ellátás költségigénye. Hogy mondjak egy példát. A beteget a mentõ beviszi az ügyeletet adó kórházba, ahol az adott pillanatban nem készíthetõ el a diagnózis. Vissza a mentõbe, irány a másik kórház. Ott már sikerül diagnosztizálni, csak éppen a kezeléshez szükséges eszközök hiányoznak. Irány a harmadik kórház. A mentõautó közben fogyasztja a benzint. És mivel hosszú idõn át le van kötve, egyidejûleg több mentõautóra és nagyobb személyzetre van szükség. Ez mind, mind pénz. És akkor még nem is beszéltünk arról, ami a legfontosabb, hogy eközben romolhat a beteg állapota. Hát nem lenne egyszerûbb, ha a beteg rögtön oda kerülne, ahol el tudják látni?

A válaszból ténylegesen megtudunk valamit a hiány csökkentésének módjáról, csak éppen azt nem tudjuk meg, hogy fizetõssé tesznek-e egyes korábban ingyenes szolgáltatásokat

Az utóbbi három módszer szabadon kombinálható, akár egyetlen válaszon belül is. E módszerek csak akkor lehetnek sikeresek, ha a mellébeszélõ értelmesen és elég hosszan beszél. Ha amit mond, koherens és világos, a kérdezõ vagy a hallgató úgy gondolja, hogy megtudott valamit. Ha pedig a válasz elég hosszú, van ideje elfelejteni az eredeti kérdést.

Mit tehetünk a mellébeszélés ellen?

Annyit mindenképpen megtehetünk, hogy felismerjük. A legfontosabb, hogy a válasz hallgatása közben mindvégig tartsuk szem elõtt a kérdést. Csak így bizonyosodhatunk meg arról, hogy a válasznak tûnõ megnyilatkozás valóban válasz. Ez nem olyan könnyû, mint amilyennek hangzik. Ha a válaszoló nem utasítja vissza a kérdést, automatikusan úgy vesszük, hogy amit elmond, valóban válasz. Értelmezési rutinunkhoz nem tartozik hozzá annak ellenõrzése, hogy mellébeszélésrõl van-e szó. Ez tehát külön figyelmet igényel.

Ha nem pusztán hallgatói vagyunk a diskurzusnak, hanem résztvevõi, ennél többet is tehetünk. A mellébeszélés megakadályozása érdekében igyekeznünk kell a kérdéseket pontosan megfogalmazni.

"Hogyan alakult a munkanélküliség?" - Erre sokféleképpen lehet válaszolni. "Hány százalék most a munkanélküliség, és mennyi volt egy évvel ezelõtt? - Ez nem válaszolható meg számok nélkül.

Nem remélhetjük azonban, hogy minden mellébeszélésnek elejét vehetjük ilyen módon. Minél pontosabb egy kérdés, annál hosszabb és körülményesebb. Ezért, hogy beszélgetéseink ne tartsanak örökké, feltételezzük, hogy a kontextus alapján partnerünk egy nem tökéletesen explicit kérdésbõl is rájön arra, hogy miféle választ adunk. A mellébeszélõ éppen ezzel él vissza.

Ha a mellébeszélésnek nem sikerült elejét venni, megpróbálhatjuk újabb kérdéssel kikényszeríteni a választ.

- Hogyan alakult a munkanélküliség?
- Valamelyest emelkedett, ez azonban nem függetleníthetõ teljesen a szokásos,
éven belüli ciklikus változásoktól.
- Pontosan mennyi most?
- 7,6%.
- És tavaly ugyanebben a hónapban mennyi volt?

Ez a válasz kikényszerítésének viszonylag szelíd formája. A kérdezõ nem reflektál arra, hogy partnere megpróbálta kikerülni a kérdést. Ugyanilyen szelíd forma, amikor a kérdezõ mintegy magára vállalja a felelõsséget azért, hogy nem kapott megfelelõ választ. Például azt mondja: "Hadd fogalmazzam meg a kérdést pontosabban…" vagy "Igazából arra lettem volna kíváncsi..."

Ha a szelíd kényszerrel nem lehet kicsalni a választ, alkalmazhatunk durvább kényszert: kifogást emelünk a válasz ellen, és megismételjük a kérdést.

- Hogyan alakult a munkanélküliség?
- Valamelyest emelkedett, ez azonban nem függetleníthetõ teljesen a szokásos,
éven belüli ciklikus változásoktól.
- Ez olyan mintha azt mondaná:
"ha akarom, nõtt, ha akarom, csökkent". Elmondaná, pontosan mit ért ezen?

Ekkor konfliktusba kerülünk a válaszolóval, hiszen nyíltan megvádoljuk az együttmûködési szabályok megsértésével. Ennek megvannak a kockázatai. A partner ezt kötözködésnek, rosszabb esetben személyes sértésnek tekintheti, és megszakíthatja a diskurzust, vagy éppen veszekedni kezd velünk. Ezért mindig meg kell fontolni, hogy az adott szituációban érdemes-e megpróbálkoznunk a válasz kikényszerítésével.

Forrás: http://antropologiaszak.uni-miskolc.hu/informalis/L08.6.0.0.html

A JEL-KÉP 2008. téli szám

Kisebbségek és média

A Jel-Kép 2008. téli száma bár nem tematikus szám, de a legtöbb közölt tanulmány a deviancia és a kisebbségek reprezentációjának témájához kapcsolódik. Csepeli György felvezetése után Síklaki István az úgynevezett integrált, azaz kisebbségi – jelen esetben roma – szereplőket is felvonultató reklámok fogadtatásáról szóló személyes és online fókuszcsoportos kutatás eredményeit foglalja össze. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Romaintegrációs Főosztályának megbízásából készült kutatás során azt vizsgálták, hogy a megkérdezett roma és többségi válaszadók hogyan reagálnak egy-egy (egyébként valós cégek logójával ellátott, fűnyírót, porszívót, úszómedencét illetve telefont hirdető) reklámplakátra, melyeken roma vagy többségi szereplők használják a termékeket.

Az eredmények – többek között – azt mutatták, hogy bár egyik „oldalon” sem utasították el a kisebbségi résztvevővel készült reklámokat, mégis érdekes módon a roma fókuszcsoportos véleménnyilvánítók is érzékenyek voltak arra, hogy a bemutatott szituációk mennyire ütköznek a romákkal kapcsolatos sztereotípiákkal.

Szintén a kisebbségek és a média viszonyát járja körül Szekeres Péter „A Kisebbségek és az elektronikus média" című tanulmányának első része, Kucsera Olga írása pedig az olaszliszkai lincselésnek a főműsoridős híradókban való megjelenését elemzi. A lapban további két, a kisebbségi tematikához nem kapcsolódó írás található, Julesz Máténak „Az internetes kölcsönhatások normatív jellegzetességei" című tanulmánya, valamint Spannraft Marcellinának a "Szakrális kommunikáció" című kötetről írt recenziója. az úgynevezett integrált, azaz kisebbségi – jelen esetben roma – szereplőket is felvonultató reklámok fogadtatásáról szóló személyes és online fókuszcsoportos kutatás eredményeit foglalja össze. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Romaintegrációs Főosztályának megbízásából készült kutatás során azt vizsgálták, hogy a megkérdezett roma és többségi válaszadók hogyan reagálnak egy-egy (egyébként valós cégek logójával ellátott, fűnyírót, porszívót, úszómedencét illetve telefont hirdető) reklámplakátra, melyeken roma vagy többségi szereplők használják a termékeket.

T.T.

Forrás: http://www.emasa.hu/cikk.php?page=termek&id=4785

A technika ördöge avagy a radÍR - üzenet El Lobonak!

Kedves Lobo,

ugye csak a technika ördöge játszik velünk, hogy eltűntek az EKF-témájú oldalaidról az előző napokban írt , illetve a mai kommentjeim! Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy azok egy sajátosan értelmezett demokráciafelfogás jegyében törtöltettek ki. Mert az bizony igen kínos lenne, hiszen kimerítené a kettős mérce alkalmazását, mivel azt, amit - akár okkal, akár ok nélkül - máson számonkérsz (konkrétan a konzervatóriumon), annak te magad sem felelsz meg. Ez pedig igencsak aláás mindenféle hitelességet! Így őszintén remélem, hogy az előbbi történés az igaz, mindezért a technika ördöge a felelős!

Ezt az üzenetet az imént elhelyeztem a blogodon azokon a helyeken is, ahová ez a fránya ördög betette a lábát. Csak mert nincs kizárva, hogy onnan ismét eltünteti azokat. Ebben az esetben viszont itt még mindig megmarad!

Egyébként segítségül : íme, ez volt a mai eltűnt kommentem:

Ez szó szerint és átvitt értelemben is idevág:
http://republican.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=13310#comment_it

***

Azóta nagy sajnálatomra kiderült, hogy ez az üzenetem is eltűnt, amiből sajna, de arra kell következtetnem, hogy ugyan ördögről van szó, de nem a technikáéról ,hanem egy szerencsére már letűnt, ártalmas korszakot idéző gondolkodásmódéról, amit sajnos még jópáran képviselnek ebben az országban, amiért is imígyen áll a szénánk, ahogy áll!

És mégcsak azt sem hiszem, hogy valamivel is előbbre volnánk, ha ezen gondolkodásmódot képviselőket is kiradírozhatnánk csak úgy egyszerűen magunk közül, leradírozhatnánk magunkról. És nem pusztán azért, mert a "vizet prédikál és bort iszik" attitűd, igencsak több mint nem elegáns. E téma vonatkozásában pedig kifejezetten szégyenteljes!

Igazán sajnálom!

***

Azóta igencsak esetlenül mindenféle moderátori elvekre hivatkozol, és az ezt követő reagálásomat is - melyben közlöm, hogy akkor a saját blogomon válaszolok, mivel nem szeretnék újrázni - újfent eltávolítottad.

Mind a ketten pontosan tudjuk, hogy miről van szó! A módszeredet többek között éppen az minősíti a leginkább, hogy így utólag már senki sem döntheti el saját maga, senki sem láthatja át rajtunk kívül, mi is történt valójában. Hacsak azok nem, akik tisztában vannak azzal, hogy kik és mikor szoktak efféle megoldásokhoz folyamodni! Ők egyébként is sokkal tisztábban látnak ebben a kérdésben, mint ahogy te azt képzeled.

Vajon azt hogyan magyarázod , hogy nem is olyan régen még megköszönted a felvetett témához kapcsolódó linkeket, amelyeket küldtem. Azokat is pontosan úgy linkeltem be, mint ahogy azt is, amit itt fentebb, a posztom közepén is megjelenítek, amit te azon nyomban kitöröltél.

És abban vajon mi a hiba, ha a felvetett témával kapcsolatos véleményemet valaki sokkal szabatosabban és pontosabban már megfogalmazta valahol, és az egyetértésem okán idézem! A link kérem, éppen erre való! Nem folytatom, nem sok értelmét látom. Azt viszont nagyon remélem, hogy magadban, ott legbelül ennyivel azért nem ér véget ez a történet!

A vita még megmaradt, szerkesztett részei az alábbi helyeken olvashatóak:

http://joljarok.hu/blog/archives/1108
http://blogpecs.blog.hu/2009/05/31/nyilt_level_a_konzervatorium_monnyon_le
http://gerillamarketing.blog.hu/2009/06/01/ruzsa_csaba_ekf_megszivatta_a_teljes_online_sajtot_es_a_blogoszferat

Édes Hús a Sirályban ! - Május 26-27-én, 20.00 óra

Édes Hús / Sweet Flesh

Changes in the crew

While I am enjoying a perfect cup of coffe at Mignon, where I used to come with miss Ubrankovics I have to inform you dear reader, that she has left our tiny team of three - buy me a drink and ask me why - but life goes on and the show must go on.

So after having cancelled the performances inn RS9, who didn't give us a fair deal anyhow, but still is a shame, I am happy to announce a newcomer who will take on the Hungarian role in Édes Hús in our last two Budapest performances in Sirály at the 26th and 27th of May.

Kucsera Olga, an old friend and one of the faces of hiradó/news will join forces with our Sophie to please the modest crowds of theatre goers who will come to see us before we take the show to London in the summer.

William Shakespeare Rómeó és Júlia c. tragédiája alapján Mészöly Dezső fordítását felhasználva írta: Engi-Nagy Natália.

Júlia: Kucsera Olga
Juliet: Sophie Thompson

Kosztüm: Magony Zsuzsi
Koreográfus: Kovács Nóra

Rendező-dramaturg: Engi-Nagy Natália

Tovább...

Kiszáradó póktetemek a világhálón

Egész egyszerűen el vagyok képedve! Magukat értelmesen gondolkodónak tartó - végzettségük alapján értelmiséginek elkönyvelt - pacekok nem átallják még ma is, itt a harmadik évezred küszöbén belül, az internetet, és a marketinget ostorozni, azokat minden bajunk eredőjeként bűnbakká kikiáltani! Méghozzá teszik mindezt egyes blogokon - maguk is - , az internetet használva.

Ha ezek az urak és/vagy úrhölgyek mondjuk Alexander Graham Bell, avagy Christopher Sholes kortásaiként élték volna az életüket, akkor valószínűleg irgalmatlan harcot fejtettek volna ki a telefon és az írógépek elterjedésének akadályozása érdekében is!

Tudom, hogy az élet folyását ezen korlátolt gondolkodású emberek sem tudják megállítani, de meggyőződésem, hogy vannak olyan helyzetek, amikor előrevivő folyamatokat lassítani viszont képesek. Mivel? Hát az ostoba szemléletmódjukkal, amivel az eszközök és alkalmazások, pontosabban alkalmazásuk között nem képesek felfogni a különbséget. De élek a gyanúperrel, hogy leginkábbis nem akarják meglátni ezt a különbséget! Mert akkor azt is be kéne látniuk, hogy avitt, pókhálós gondolkodásuk, a megújulásra való képtelenségük, no és patópálos lustaságuk - mellyel bizonyos területeken bizonyos hatalommorzsákat még képesek a kezükben tartani - ideje bizony már réges-régen lejárt! Ki kell mondani bátran: ezek az uracskák és úrnőcskék kérem végérvényesen bepunnyadtak! Mi több, már-már kiszáradó póktetemként csüngenek a világhálón.

Első olvasatra mondhatná erre valaki, hogy na és, a magánügyük! De pontosan azért írom ezt a kis szösszenetet, mert nem! Nem a magánügyük! Nem azért képezte ki őket a társadalom tanárokká, pszichológusokká, mérnökökké, orvosokká, stb. , hogy mégha csak időlegesen is, de megakasztói legyenek, lehessenek a társadalom szellemi és anyagi gyarapodását megteremtő folyamatoknak! Márpedig tudjuk, hogy ebben a szerencsétlen országban jószerivel nem is a pénz, a tőke hiánya a legalapvetőbb probléma, hanem kérem, a szemléletmód csököttsége!

Azt hiszem, a valóban értelmiségi olvasóknak nem kell magyarázni hogy pénzzel, tőkével a legoptimálisabban bánni csak a megfelelő szemlélettel lehet! De sajna, úgy látszik, hogy ezen a fertályon mintha semmi nem akarna változni! Remélhetően csak úgy látszik, mert még mindig a beragadt agyú, öntelt és a változást nem toleráló nemesség csóválja a kutyát! Ezért kell olyan irgalmatlanul nehéz küzdelmet folytatniuk az abban kompetenseknek azért, hogy végre ebben az országban is mindenki ( de legalábbis a lehető legtöbbek) számára végre megszokottá és mindennapossá váljon az infosztrádán való közlekedés.

Végül van két hírem! Szokás szerint a rosszal kezdem. Az efféle emberek efféle gondolkodás-, szemléletmódjának köszönheti ez az ország, hogy többnyire csak szarfészeknek nevezik!

A jóhír pedig az, hogy ezen uracskák és úrhölgyecskék napjai bizony megvannak számlálva! Az időt ugyanis nem erőszakolhatják meg! A változás pedig a válságtól nemhogy gellert nem kapott, hanem az éppenhogy kiváló lehetőséget nyújt a folyamatok megfelelőbb irányba való terelésére. Tehát a fejlődés már a nyakukban liheg!

Értelmiségi felelősségről pedig azért nem kívánok ezzel kapcsolatosan papolni, mert ezen emberek - amint az a fentiekből is kitűnik - nem tekinthetőek értelmiséginek.

SHAKESPEARE ÖSSZES !

Azt kérik tőlem egy helyen, hogy válaszolnék néhány kérdésre, amiből ők majd megmondják nekem, hogy én tudatalatt vajon Shakespeare melyik remekművének, melyik remek vagy kevésbé remek figurája, alakja szeretnék lenni.

Én már bizony sokat gondolkodtam, azon, hogy valójában melyik, illetve ki is szeretnék lenni e figurák, alakok közül. És akárhogy is erölködtem, valahogy soha nem tudtam választani. Mert minden potenciális választást végiggondolva ,azonnal hatalmas hiányérzetem támadott. Ugyanis minden esetben úgy éreztem, hogyha az egyiket választom, akkor bizony fontos emberi attributumokat tartok el magamtól, tagadok meg magamban!

Mert az én mániám kérem az, hogy ez a sok-sok shakespeare-i alak, és figura tulajdonképpen egy és ugyanaz., merthogy egymásról alapvetően nem leválaszthatóak. Méghozzá vonatkozik ez mindegyikükre, származásra, nemre, színre, szagra, stb. való tekintet nélkül! Mint ahogy én Hamletben is látom Othellot és Rómeó Júliájában is Makrancos Katát (no meg persze fordítva!).

Így hát nem marad más választásom, mint hogy egyenesen maga, Shakespeare legyek! De ezen választással azonnal Ben Jonsonná, Christopher Marlowe-vá , Thomas Kiddé és még ki tudja kivé is választanám magam. Maradok tehát az eddigi választásaim egyik legragyogóbbja , a SHAKESPEARE ÖSSZES mellet!